vissza a nyitóoldalra
Boldog Dávid kolostor, Drimonas-i vízesés

Körút leírás


Nyomtatható verzió

A Dávid kolostor
Több Dávid kolostor kép

A Drimonas-i park
Több Drimonas kép
Útvonal

Körút

 

A fenti képek 2008-s júniusi csoporttal készültek a Drimonas-i parkban

Drimonas - benyomások 2006 - részlet csijochan BLOG-jából

mikor mindent végignéztünk, továbbindultunk az említett vízesés felé. szerencsére ki volt táblázva h merre kell menni, gyanítom, nem találtunk volna oda, ha nem így lett volna :) háthát.

ez is szép volt, nagyonnagyon szépséges, de ez is olyan volt mint az előző napi csodapart. volt egy pici játszótér az elején (ami tulképpen a vége volt, de pssszt, erről később), meg egy lépcső föl a semmibe, aminek a végén tényleg a semmi várt, meg egy elég meredek, és leírhatatlan sziklafolyam, persze lefelé a mélybe. borzongató volt. itt el is csodálkoztam egy kicsit (én kis naiv) hogy mivan ha a szárazság miatt most pont hogy nincs egy csepp víz sem a közelben. merthogy embereket nemláttunk, és csobogást sem hallottunk (ez annyira nem is meglepő, gondolj csak a kabócákra xD). de aztán öccs talált tovább utat, mit utat, ösvényt a bokrok között, és hamarosan megláttam...

a vizet. ami nem volt más, mint egy kicsi patakocska. de tiszta volt, és csillogó, és szelíd. csobogott a kövek között, teli békákkal és ebihalakkal. és a szitakötők repkedtek a fejed körül, és annyira békés és nyugodt volt, és természetes, és ááááh... egy picit úgy éreztem magam, mint ahogy az első ember érezhette megát mondjuk Izlandon. annyira érintetlen volt, és annyira távol a városok fullasztó, poros büdösétől, hogy szinte nem is hittem el, ilyen létezik? amint mondtam, volt ugyan ösvény, de azt nem nekem találták ki. én szeretek mindent közelről látni, érezni, hisz tudod, mien vagyok :) kövekről kövekre ugráltam, fotóztam, mint valami megszállott, ugyanazt gyakran többször is, máshonnan, mert mindenhonnan eszméletlen volt. ahogy kiszélesedett a terep, eltűntek a fák, és egy 'öböl' került a szemem elé. namost megint vedd elő a fantáziád, megpróbállak odavarázsolni. állsz egy kövön, és azon agyalsz, hogyan juss át egy másikra, anélkül hogy nyakig lucskos lennél. de egyszercsak elvonja a figyelmed egy minihelikopter, isten egy újabb csodája, és ahogy követed a szemeddel, elámulsz. egy smaragdzöld tavacska, felette többtízméter sziklafal, nem ám egyenesen, nem, mivel a víz az évszázadok alatt kimosta az alját. befelé dől, de meg sem fordul a fejedben, h rádomlik, mert annyira monumentális, hogy egyszerűen képtelenség, hogy valami onnan elmozdítsa. elfeledve az óvatosságot, továbbmész, be a szikla alá, ahol rácsodálkozol egy tündérvirágra, ami egy maréknyi földben vert gyökeret, egy apró résben. rácsodálkozol továbbá, hogy mien apró vagy te is, ahogy fellesel a hegynyi sziklára, ami közelebbről még hatalmasabb. és ott a víz a lábad előtt, tényleg tó, semmi sem rezgeti a felszínét, teli zöld élettel. és rádöbbensz, hogy milyen szerencsések, milyen hihetetlenül mázlisták voltak az ősemberek, hiszen ők láthatták leges-legelőször ezt a helyet. és szemben is szikla, ott csillog a patak a réseken keresztül, ahogy egy rémsok idővel ezelőtt vájt mederben csobog le a tóba. és ezt is meg kell nézned közelről, mert soha többé nem láthatsz ilyen szépet. és akkor átugrálsz a másik partra, és felmászol addig, ameddig még lehetséges, és kitekeredve figyeled a csodát. legszívesebben ottmaradnál egész életedben, egyedül az akadályoz meg ebben, hogy tudod, még van mit látnod. mert ez még mindig nem az, amért idejöttél. mert ha lejön a víz, akkor fenn a sziklatetőn is van valami varázs. és testi épségedet veszélyeztetve akkor, de nem számít, felmászol, és úgy érzed magad, mint egy konkvisztádor. előtted a viz, látod a peremét a hatalmas sziklának, ami az előbb még fölötted magasodott, de most legyőzted, rajta állsz, és kimész a szélére, egy apró hiba, egy szerencsétlen mozdulat, és meghalsz, de a szépsége ezt is megéri. (még jó hogy anyádék nem látják :) ). és itt már nem is hasonlít patakra, mert mindehol ottvan, hol folyik, hol nem, de mindenhol víz van. és mászol tovább, mert másznod kell, és megint találsz egy tavacskát, egy nemistavat, egy majdnemtavat, vízgyűjtőt, kristálytisztát, jéghideget, mágikus kis tükröt a hegyóriások között. és belemész, mert nem hiszed el, hogy ott van előtted, persze láttál már nagyobbat, szebbet, de ilyen tökéleteset soha, mert ez egy igazi, egy valódi vizesés. látod, de nem hiszed, mint egy álomban, ahogy a magasból lezuhanó víz meghal a köveken, szétfröccsen, újraéled, és szalad tovább, mindig, soha meg nem áll... és mennél, minél közelebb hozzá, de ő csalfa szertő, nem enged magához, védi a csodáját a tükrével, a kis zöld csillagkönnyel, mert te nem vagy rá méltó hogy megérintsd, megfürödj alatta, te csak egy szánnivaló halandó vagy, de ő örök, ő halhatatlan. csalódott vagy, de boldog is, hogy legalább eddig eljutottál, és kitalálod, hogy ha alá nem állhatsz, majd állsz fölé, és kapod magad, és mászol tovább, most nem a sziklákon, mert nem tudsz, megtréfáltak, mész hát a neked való ösvényen, mert nehogymár azt hidd mindenre képes vagy...

és végül csak fennvagy, de hogy lásd a becsapót, visszább kell menned, mert itt még szelíd, még csak gondolkodik, hogy később elvarázsol téged, és találsz egy fát, ami magas, és ősöreg, és halottnak tűnik, de ez is csalás, mert dehogy halott, hogy is képzeled, hiszen ő is majdnemhalhatatlan, csak te vagy semmi. és odamész, és megsimogatod, és látod hogy odvas, és veszed a bátroságod, beléállsz, magasabb nálad, talán még kétszer beleférnél, de a bogaraktól való félelmed most erősebbnek bizonyult a kalandvágyadnál. és aztán továbbmész megint, ismét kövekről kövekre, újra fák alatt, de hamarosan megint eltűnnek a fák, nincs más csak szikla, úgytűnik a szikla lett a víz jegyese, hiszen mindkettő örök, de talán ez mégsem igaz, mert a folyékony erősebb a szilárdnál, alakítja, formálja, ahogy csak kedve tartja, ahogy egy jó feleség betöri a mafla férjét, és közben elhiteti vele, igen drágám, te vagy a szikla!

és van ott ezernyi pici vízesés-gyerek, csobognak, kacagnak, kicsúfolnak, de őket még legyőzheted, átlépheted, megállíthatod ha akarnád. de te nem akarod, téged nem ők érdekelnek, ők csak pónik, de téged a pegazus érdekel. és akkor meglátod, hogy megelőztek, megelőztek, és visszazuhansz a valóságba, és a rémület kitisztítja az agyad, és a féltés erősebb lesz. rákiáltasz a merészebbre, könnyelműbbre, hogy menjen onnan, és irtó dühös vagy rá, amiért összetörte a képet, ami benned élt, visszavonhatatlanul végevan, már nincs bátorságod felmászni, és legyőzni, megnézni, már csak arra vágysz, hogy a kis buta öcséd épségben lekerüljön onnan. és akkor ketten mentek vissza, ő diadalmasan, te kicsit megszégyenülten, de csak halványan érzed ezt, máris tovatűnt az előbbi érzés, hisz csak egy vízesés, ugyan kérem, máshol is van, máshol is ilyen. de valahol mélyen tudod, hogy soha többé, semmikor, és mindig ő győz....

ez volt hát Katappaktesz, a csalfa szerető, ezt éreztem akkor, és tudod mit, köszönöm hogy le kell írnom neked, mert egy kicsit most megint ott voltam, és egy kicsit most megint elvarázsolódtam.


Nehéz mindenkire és mindenre figyelni..

Szent Dávid kolostor - benyomások 2006 - részlet csijochan BLOG-jából
 

"ezernyi kanyar után, megérkeztünk a kolostorba. itt, mielőtt beléptél volna, a parkoló két oldalán az út szélén árusok kínálták portékáikat. volt ott ékszer, csecsebecse, fűszer, mindenféle használati eszközök, szuvenírereklyék, kendők, sapkák, minden, tényleg, amit el tudsz képzelni. aztán továbbhaladva ott volt előtted a kolostor kapuja. már maga a bejárat ébresztett benned valami kissebbségiérzés-féleséget, nem úgy értem h elnyomva érezted magad, de valahogy benne volt a levegőben, hogy te csak egy szánalmas hitetlen vagy. még mindig kinn a kapu mellett volt egy kút. forráskút. egy kéz alakú csapból ömlött a kristálytiszta, hideg forrásvíz. nem csak úgy dísznek, nemnem, az említetten istenfélő görögök képesek kilométereket utazni, hogy kismillió palackot megtöltsenek ezzel a vízzel. nyilván én vagyok a kicsinyes, de én túl lusta lennék ehhez. mindegyis. belépve a kapun, egy ... ööö.... egy papszerűség, na nemjut eszembe... szerzetes !! állta utunkat, hogy ugyebár nőnemű egyed meg akármilyen egyed hiányos öltözékben nem biztos hogy oda való. ebből kb az a lényeg, h ránk adtak egy szoknyát (persze, én kaptam a cigánymintásat, mér is ne?!), apára meg egy tök kúl gatyát. öcsinek volt a legjobb, ő nem kapott semmit. mázlista :) és akkor bejutottunk végre, és jézus....

hát tudom jól, hogy elég uncsi lehet mindehol azt olvasni h "hihetetlen" meg "csodálatos" meg "varázslatos", de nemtehetekróla, egyszerűen nincs elég nagy szókincsem hozzá, hogy megfogalmazzam azt, ami odabenn várt minket. olyan volt mint egy mesebeli kastélyudvar. mindenhol virágok, virágok, és még több virágok. egy templom középen, benn szebbnél szebb szentképekkel, amiket a hívők egyenként megcsókolgattak. itt lehetett egy gyertyát gyújtani, és beledugni egy homokkal teli díszes ládába, hogy ott égjenek csendben, emlékképpen. nem engedték, hogy fényképeket készítsünk, nyilván, miért is engedték volna, az összeférhetetlen azzal a pátosszalteli légkörrel, azzal a szentséggel. a templom mögött, ami tulajdonképpen olyan volt mint egy hátsó részleg, pedig nem is volt az, képzeld, mert körbeérte az udvar az épületet, és mindenhol ugyanolyan volt, ugyanolyan szép, és fontos. naszal itt volt egy sírszerűség, valami ereklyetartó lehetett, ugyanis ezt is csókolgatták csomóan. meg volt egy műhely is, először nem mertem közelmenni hozzá, nehogy vmi baj legyen belőle, de aztán apa mondta, hogy mindenhova odamehetek, ha szeretnék. be is lestünk, egy icipici szobácska volt, ahol egy jól megtermett görög szerzetes csinált valamit. amikor észrevette, h kukucskálunk, kedvesen intett, hogy lépjünk csak beljebb, nem bánt. és mi bátorkodtunk belépni. és képzeld, ez az ember ott benn pici szuvenír-szentképeket gyártott. :) fogta a (szerintem) gipszlapot, bekente valami mélybordó színű kulimásszal, és félrerakta őket. aztán vett mégegy adag lapot, amiknek már az egyik oldaluk be volt kenve, majd ezeket is bekulimászozta. aztán rájuk igazított egy szentbácsis képet, ha nemfelejtem el, megkérdezem anyától h ki volt, vagy elkérem tőle a kis plakettet amit kaptunk, mert azon rajta van. a képet, hogy jól odaragadjon, egy hengerrel jóól odahengerezte :), és készen is volt a kép. persze mégegyszer félrerakta őket, h megszáradjanak.

és kinn az udvaron a látogatók beszélgettek a szerzetesekkel, és volt ott kirakva légyháló alatt kenyér meg kávé is, nagyon boldog lettem amikor megláttam. mert ez szerintem olyan kedves gesztus, elemózsiával várni a megfáradt vándort. nem az a lényeg, hogy sültcsirke és bor-e, hanem hogy egyáltalán ottvan.

és olyan békés volt az egész, mindenki csendben volt, nem hallatszott más csak a szellő meg a kabócák (azok mikor nem?)... "

Osios David - Boldog Dávid kolostor

A Boldog Dávid kolostort Szent Dávid építtette 1540-ben. A kolostor 500 m -s magasságban van, a Telethrios hegy lábánál, sűrű pineaerdők között. Szent Dávid nagyon korán szerzetes lett. Gardinitsa-i származású, aki megjárta az Agios Oros-t is, a Szent Hegyet, majd végül még fiatalon letelepedett Évián, ahol Rovies falu közelségében, egy régi templom romjaira építette kolostorát. Szent életének, valamint a templomában történő csodáknak hamar híre ment és a kolostort szerzetesek népesítették be. A Bizánci évek alatt a kolostor császári címerekre és kitüntetésekre is szert tett, ezek azonban a kolostor felégetése idején odavesztek. 1638-s patriarchátusi pecsét, Kirillos patriárcsa idejéből ismeri el a kolostor magas szellemi értékét. A törökök elleni 1821-s forradalomban a szerzetesek az ellenállóknak segítettek, ezért a törökök az épületet teljesen leégették. A kolostor 1877-ben újjáépült és megkapta mai formáját. Egy kilométer távolságra északra a kolostortól van az "Agioneri"-nek (szent víz) nevezett forrás. Azt tartja a hagyomány, hogy a sziklát a szent ember botjával megütötte, ettől a kőből bő termálvíz fakadt. 20 percnyi járásra déli irányba található Szent Dávid aszkézisra szolgáló kis barlangja, annak közelében egy kis "exoklisi", kisméretű erdei templomocska Szent Haralambosz emlékére. Zarándokok egész Görögországból tiszteletüket teszik az elhúnyt szent emberek maradványai előtt, és főleg Szent Dávid sírjánál.

A kolostori búcsú valamint vallási ünnepek napjai: augusztus 6, november 1 - Szent Dávid napja, július 7, február 10 Szent Haralambosz napja, augusztus 15 Mária mennybemenetelének napja, április 23 - Szent György napja.

A Boldog Dávid kolostor egy nagyon jól karbantartott, szép középkori épület. Falain kívül kis templomocska van, kedvelt házasodó- és keresztelőhelye az észak Éviai lakosoknak. A kolostor nagy forgalmat bonyolít le, a turistákat buszokkal hozzák Görögország különböző vidékeiről. Bejárata előtt ennek megfelelően kis bazár alakult ki, itt Éviai virágokról összegyüjtött friss mézet, helyi- hegyi vadfüveket, teákat és különféle szentelt, szerencsét hozó tárgyakat lehet vásárolni. Az élelmes árusok pici műanyag üvegeket árulnak azok számára akik a kolostor szentelt vizét haza is szeretnék vinni.

 

A Drimonas-i park

 

A Drimonas-i vízesést igaziból tavasszal és ősszel érdemes megcsodálni. Ekkor a táj csodálatos, a víz pedig vadul zuhan le a sziklákon. 

Nyáron a gazdag vízesés majdnem teljesen kiszárad, csöndes kis csermelyként folydogál. A táj viszont ilyenkor is csodaszép, annak ellenére, hogy hiányzik a tavasz buja friss zöldje. A vízesés körülötti területet a Limni-i erdészeti hivatal nagyon szépen kialakította, és az emberi beavatkozás ebben az esetben semmit nem rontott a táj szépségén, hanem csak hozzásegítette és segíti az embereket, hogy pihenést, felüdülést találjanak ebben a csodálatos völgyben sétálva. A képek valamennyire érzékeltetik az erdő, a víz, a fák által teremtett békés hangulatot.

 

Hogyan jutunk el Drimonas-ba, a Boldog Dávid kolostort érintve

Gondolom, mindenkinek van egy becsületes Évia térkép a kezében (ajánlom beszerezni a freytag&berndt cég "Atene - Delfi - Eubea térképét, http://www.freytagberndt.com), így annak birtokában nem nehéz megtalálni a Drimonas-i természeti parkot. Azért a biztonság kedvéért megpróbálom röviden, a lehetőségekhez képest velősen leírni szavakban az útvonalat.
Roviesből kihajtva Edipszó felé kell vennünk útunkat, viszont arra kell vigyáznunk, hogy a Rovies-ből kitérő utolsó úttal majdnem szemben van egy másik út, mely a hegyen át Vutas-ba (Voutas) majd Isztiéába (Istiaia) vezet. Tehát tk. egy nagy útkereszeteződésről van szó Rovies Edipszó felőli végénél. Itt tehát nem Edipszó felé vesszük útunkat, hanem Vutas felé. Kb. egy km után (talán annyi sem) figyeljünk, rögtön jobbra, meredeken felfele lesz egy aszfaltút és egy tábla, mely a Dávid kolostor felé jelzi az irányt. Erre kell haladni. Rovies és Drimonasz között 11 km a távolság. A kolostor felé való letérés után legelőszőr a Paliochori nevezetű falut érintjük, mely nem fekszik közvetlen az út mentén, jobbra jelzi a tábla a letérőt, utána következik Damia, utána Kalamoudi. Kalamoudi és Drimonas között 4 km a távolság, útba esik a Dávid kolostor is. A Dávid kolostort elhagyva, egy adott pillanatban át kell hajtani egy patakon. Ez a patak az, melynek kis vízesése köré fantasztikus növényzet alakít egy kis meseparkot.

Útvonal-táblák: Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas

A körút

Ha már Drimonasba az ember eljut, érdemes úgy intézni a dolgokat, hogy nagyobb kirándulás kerekedjen belőle. A legtöbb térkép valamint GPS program nem mutatja, hogy járható, illetve kocsizható út van Drimonas, valamint Kerasia között. Én már többször és több éve járom ezt az útvonalat, ezért bátran ajánlom bárkinek. Az előbbi paragrafusban ajánlott freytag&berndt térképen viszont rajta is van az útvonal, amiről most beszélek. Tehát Drimonasból nem fordulunk vissza Rovies felé, hanem Kerasia (távolabbi és végcélpont: Agia Anna) felé vesszük útunkat. Drimonasból egyenesen tovább, hegynek fel megy az aszfaltozott út, mely egy adott pillanatban egy hegyi fensíkra érkezik. Nekem ez az egyik kedvenc helyem. Jó magasan járunk már itt. Nemsokára egy útkereszteződéshez érkezünk, ahol - ha még most  is úgy van minden ahogyan én ismerem a helyet - sajnos alig lehet kiigazodni a táblákon (balra Kokkinomilia-t jelez, jobbra Agia Anna-t, de a tábla furcsa pózban van évek óta). Itt jobbra kell menni, Kerasia felé. Kerasia falu arról nevezetes, hogy nagyon régi, kővé vált fatönköket találtak és találnak folyamatosan a körülötte lévő mezőkön. Sajnos a Kerasia-i kővé vált erdővel igazán nem foglalkozik semmiféle hivatalos szerv, ezért pár kő - facsonkot lehet látni csak a falucska központi terén lévő óriási fa tövébe ledobva, ahol a gyerekek szoktak játszani. Legutóbb mikor ezeket megcsodáltam, jó szemetesek is voltak:( Kerasia-ból is a jobbra vezető úton kell tovább haladni, mely egy adott pillanatban jól olvasható és táblán jelzi az Amelandes irányt. NEM erre kell menni, hanem az Amelandes-i kijárat mellett srégen tovább lefele, az aszfaltozott úton. Nem megyünk át Strafi-n sem, mert az út még előtte kivezet, kitalál az észak Éviai "gyorsforgalmi" útra, mely Agia Anna felől megy Istiéa felé.

Ekkor már fentről elénk tárul az Égei tenger csodálatos kéksége. 7 km után Agia Anna faluba érünk, mely magasan a hegyre épült. A hozzá tartozó tengerpart sok néven ismeretes: ki Agia Anna-ként emlegeti, ki Agios Vaszilisz-ként, ki Agaliként. Az első név azért helyes, mert Agia Anna faluhoz tartozik a partrészlet és az ott lévő üzleteket Agia Anna-i lakosok üzemeltetik nyáron. A második név azért helyes, mert a kis földnyelv, ami a partot északon lezárja, a rajta lévő kistemplom miatt az Agiosz Vaszilisz nevet viseli. A harmadik név pedig a part neve. Érdekes lehet magyar embernek elképzelni az itteniek életét. Ugyanis a legtöbb Agia Anna-i lakosnak vannak földjei vagy valamiféle háza lent a part közelében, sokuknak pedig üzlete, tavernája. A szezon elején ezek az emberek leköltöznek az 5 km-re lévő parti üdülőtelepülésbe, majd szezon végén visszamennek a hegyi faluba. A nyáron nyüzsgő helyre télen senki sem ismerne rá, csak az utóbbi években kerültek olyanok, akik télen is itt maradnak. Az égei tenger vadsága télen különösen megnehezíti az itteniek életét, a folytonos nedvesség, só, szél mindennapi harcot igényel az elemekkel. Tehát Agia Anna falu után csak egyenesen ereszkedünk lefele, a part fele. Egy adott pillanatban egy kis hídszerűséghez érkezünk, egy nagy kanyarban. Itt vigyázat, tábla mutatja ugyan, de nem könnyű észrevenni, hogy balra a kanyarban, felfele kell tartania annak aki Agali-ra igyekszik. Az út megint felefele mászik, de pár perc után elénk tárul már majdnem elérhető közelségben a tenger. Ez egy olyan látvány, amivel nem lehet betelni egy életen át. Csodálatos. Innen már nincs szükség leírásra, az út egyenesen beviszi az embert a nyári településbe és a part mellé.

Útvonal-táblák: Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas - Kerasia - Agia Anna - Agali

Agia Anna-ból vissza Roviesbe most menjünk akkor Strofilián keresztül. Tehát Agaliról megint fel-, majd leeerszkedve a főútra, ne térjünk jobbra, abba az irányba ahonnan érkeztünk, hanem menjünk balra, Halkida irányába. 6 km-re a főútra való kitérőtől Strofilia faluba érünk, itt kell elfordulni jobbra Limni irányába. Ezt meg lehet tenni a faluba behajtva is, ekkor csak egyenesen át kell hajtani rajta, az út kivisz a Limni felé haladó főútra, vagy pedig elmegyünk a falu bejárata mellett a főút bal kanyarát követve, majd egy nagy elágazodáshoz érünk majdnem rögtön, ahol már tábla is írja a Limni-i irányt. Jobbra fordulunk a Limni-i irányba. Jobb kéz felől elhaladunk Strofilia mellett, ezután balra jelzi a tábla Farakla-t, jobbra Skepasti, balra Kechries, Dafni, Mourtia és utána Limni. Limniben is érdemes elidőzni vagy pedig Chronián át 10 perc alatt innen visszamenni Roviesbe.

Teljes körüt útvonal-táblák Roviesből kiiindulva:

Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas - Kerasia - Agia Anna - Agali - Halkida-i irányban Strofilia - Limni-i irányban Kehries - Dafni - Mourtia - Limni - Chronia - Rovies.

Öszzkilométer Rovies - Agia Anna - Limni - Rovies:  kb. 79 km

vissza a nyitóoldalra