Az észak  Görögországból érkező utazó legjobb választása, ami az átkelőhelyeket illeti, a Glifa-Agiokampost összekötő kompjárat. A menetrendről és magáról a tengeren való átkelésről itt olvashatnak. De hogyan tovább, amikor kiszállnak Agiokamposban ?

Agiokampos tulajdonképpen egy kis jelentéktelen, valójában most kiépülő helység és forgalma, talán egész létezése a kompjárattól függ. A part mentén mintegy összeér Oreoi-vel (ejtsd: orei). Oreoi egy pici halászfalu, melynek kikötője úgy van kialakítva, hogy annak cementezett partján nagyon sok kis "pszarotaverna" és "tsipurádiko" kínálja magát. A pszarotaverna a pszári (hal) szóból ered és olyan kisvendéglőt jelent, ahol főleg halat lehet fogyasztani. A tsipuradiko a tsipuro szóból ered, mely görög jellegzetes pálinkát jelent, ezt pici poharakban szolgálják fel és mindig apró falatokkal kísérve.
Az Agiokampos-i részről könnyen ki lehet jutni az Éviai főútra, csak követni kell az aszfaltútat mely merőlegesen felfele halad a tengertől egyre messzebb. Agiokampost nemsokára magunk mögött hagyva, így jutunk el egy nagyobb útkereszteződéshez, ahol balra és jobbra jelző táblák vannak, ahogy azt az első fotón lehet látni.
Kattintsanak a képekre nagyobb felbontásért.
































































Évia banner
Evia pe romana
Euboea france
Évia magyarul
Euboea in english
Agiokampos - Rovies
Útvonal leírás - 1. rész: Edipszóig

Copyright 2004-2008: A.G.N.I.
Bemutatkozás |   Szállások  |  A foglalás menete | Utasinfó:szállásokról Szállásfoglalás 
GÖRÖGORSZÁGI   ÉVIAUTAZÓK  weblapja
eviagreece.com
Útjelző táblák Agiokampos kitérőjénél
A jobb, Loutra Edipso-i (loutra=fürdőhely) irányt választva, a tengert egy kis időre elfeledjük. A következő táblánál (fotó 2) is egyenesen előre kell folytatni útunkat, Agios egy kisebb hegyi falucska, nem arra megyünk.
Útjelző táblák Edipszó fele
Benzinkút Edipszó előtt
Biztos jele annak, hogy jól haladunk, a jobb oldalon megjelenő EPI benzinkút (fotó 3). Közeledünk lassan Edipszó, a híres melegvízű fürdőváros felé, melyet néha úgy is hívnak: az öregek városa, mert jobbára idősebbek nyaralnak itt, kihasználva a tenger és a termál víz kombinációját. Edipszó felé közeledve jellegzetes egy hosszú, egyenes szakasz. Egy kis síkságot szelünk át (fotó 4).
Edipszóhoz közeledve
Irányjelző táblák
Megérkeztünk Edipszóba. Eléggé megzavar bennünket egy útkereszteződésnél lévő tábla dömping (fotó 5). Lássuk hát, Limni irányába egyenesen előre kell menni, mindig a tengerrel párhuzamosan haladva. Jobb kéz felől megjelennek az Edipszói kikötő dokkjai, a közöttük "parkoló" kompokkal (fotó 6). Ne feledjük az írány mindig LIMNI.  Ne vezessen bennünket félre a baloldali kép (fotó 6). Ilyen kihalt utcákat idegen turisták nem látnak, hacsak nem szezonon kívül látogatnak ide. Ez a látvány a helyiek szemét pihenteti még a fő turista-idény beköszönte előtt. A kép áprilisban készült, ekkor még a város teljesen kihalt, hisz állandó lakossága, a nyárinak körülbelül egynegyede.

Fontos tudni, hogy július-augusztusban este 8 után ezt a nagy útat körülbelül azon a ponton ahol a motoros a messziben látszik, lezárják. Ekkor a forgalmat felirányítják balra, majd egy adott ponton jobbra kell térni, hogy kikavarodjunk a városból. Mindenhol a LIMNI irányt jelző táblákat kell keresni. Végül a 8. képen látható útra kerülnek.

Ha este 8 előtt érnének Edipszóba, akkor a következő kép mutatja a követendő irányt (fotó 7).
A városba érve
Jellegzetes sarok
Az egyenes, kikötővel párhuzamos útszakasz végén majdnem belerohanunk a baloldali képen látható cukrászdába. Itt balra térünk (fotó 8) - de ha nem sikerül és egyenesen előre megyünk, ne ijedjünk meg, csak tovább a tengerrel párhuzamosan, a két út egy adott ponton egymásba fut.
Hegynek fel, Edipszóból kifele haladva
Balra térvén, egy hegynek felfele haladó, középen zöld övezettel elválasztott útra érünk, mely szezonban tele van sétáló, bámészkodó tömeggel.  Itt egyenesen előre, a városon át. Az út, melynek két, felfele és lefele haladó szakaszát középen zöld övezet választja el, mintha hegynek felfele menne. Egy adott pillanatban a középső zöld övezet rész megszakad, mert balról is jobbról is utcák nyílnak. Itt lesz a következő tábla melyen csak görögül jelzi az Hlia, Roviesz, Limni irányt előre és a Thermae Sylla Spa hotel felé jelző irányt latin betűkkel jobbra (fotó 9).

Végül a 10. és 11. képeken látható részhez érkezünk, a sárga épületben van a polgármesteri hivatal. Az irány egyenesen előre a 12. fotón látható tábláig, ott pedig értelemszerűen irány Limni, jobbra.

tovább Limni fele..
Ilia, Roviesz, Limni felé
Edipszói Önkormányzat
Edipszóbol kifele
Limni irányába
Nyomtatható, képek nélküli verzió letöltése

Az 1-12 képek zip file-ban való letöltése

főoldal

Fotó 1
Fotó 2
Fotó 3
Fotó 4
Fotó 5
Fotó 6
Fotó 7
Fotó 8
Fotó 9
Fotó 10
Fotó 11
Fotó 12
update: 10/05/2007